Simlis, csaló emberek sajnos mindig is voltak, nem volt ez másképp 2016-ban sem. Lássuk, idén mik voltak a „legnépszerűbb” átverések kis hazánkban.

1, Az örök téma, amiből soha senki nem tanul: az előre utalás.

2-101-690x414

Amióta internet van a világon, él ez a probléma, és mégis, érthetetlen módon a mai napig is ez az egyik legjobban „jövedelmező” csalási forma.

A történet az esetek többségénél ugyanaz: az „eladó” feltölt egy terméket az adott adásvételi oldalra, általában rendkívül csábító áron. Itt el is kezdhetünk gyanakodni, főleg ha éppen nagyon divatos, jellemzően gyorsan elkelő termékről van szó (iPhone-k például). Hiszen miért adna valaki 20-30.000 forinttal olcsóbban valamit, amit eladhat pillanatok alatt emeltebb áron is?

Szegény, tapasztalatlan, naiv vevő talán még habozik is egy darabig, de az eladó ékesszólása és az ajánlat kihagyhatatlansága miatt végül megtör.

Elutalja a pénzt, majd gyermeki izgalommal várja, hogy a postás másnap meghozza a csomagot. De a postás nem hoz semmit.

Ekkor kezdődik el az eladó részéről a magyarázkodások, és hazugságok végeláthatatlan sora, amellyel még néhány napig általában el tudja altatni a vevő gyanakvását.

Ezek a csalók jellemzően beleesnek egy spirálba, és egyik átvert illető zsebéből tömik vissza a másik zsebét, mielőtt az még rájönne, hogy csalás áldozata lett, és feljelentést tenne.

Persze, a kártyavár végül mindig összedől.

SOHA ne utalj előre.

2, Zuckerberg osztogatja a pénzét a Facebookon, de közben azért nyerhetsz egy iPhone-t, meg egy faházat is.

main-qimg-5faa72e2084468a00f377132b7bca4fe-c

2016 elején mindenki Facebookja tele volt megnyerhető cuccokkal: okostelefonok, okostévék, konyhabútorok, 10kg csirkemell, 1 millió forint – csak néhány azok közül a mesés nyeremények közül, amelyeket „meg lehetett nyerni”.

Persze, az egyetlen, aki valóban nyert valamit, a nyereményeket osztogató Facebook oldal másik oldalán a markába röhögő oldaltulaj volt. Ki ugyan semmit nem sorsolt, de mivel a nyereményjáték feltétele volt az oldal lájkolása is, 1-2 nap alatt fel tudott tornászni egy 20-30.000 lájkolós oldalt.

Oké, de miért is jó ez neki?

Két féle verzió van: vagy eladta az oldalt 2-3 Ft/lájk áron, vagy a nyereményjátékok letörlése után egy weboldalról kamuhíreket posztolt. Az oldal persze tele volt nyomva reklámokkal, oldaltulajunk pénztárcája pedig egyre csak vastagodott.

A megosztók butasága egyébként akkor hágott csillagászati magaslatokba, amikor egy ilyen átverős oldal szerint Mark Zuckerberg [a facebook tulaja] a pénzét osztogatta, és aki megosztja ezt a bejegyzést, illetve lájkolja az oldalt, annak másnap vinni fogja a pénzt a postás.

Gondolnád, ezt a marhaságot senki nem veszi be, ugye?

Sajnos tévedsz.

Több száz ezer megosztás, és reménykedő, hálás komment született a poszt alatt. Nem, nem írtam el. Több száz ezer.

3, Ön nyert 100.000 forintot! De előbb még …

scam1

Idén a fél ország nyert 100.000 forintot. Jól hangzik, ugye? Kivéve, hogy sajnos ez is átverés.

A módszer a következő: felhív egy hang alapján nem éppen 3 diplomás úriember, azzal, hogy nagyon jó híre van, nyertél 100.000 forintot. A gyomrod ugrik egyet, de persze azért még gyanús a dolog, hiszen nem is jelentkeztél semmilyen játékra. Az „ügyintéző” ekkor elnéző mosollyal a hangjában megnyugtat: a szolgáltatódnál automatikusan részt vettél ezen a játékon. A nyereményed postán fogják küldeni, DE …

Mindig van egy csúnya nagy DE.

Mielőtt átvennéd a nyereményed, ki kell fizetned egy bizonyos adminisztrációs költséget, amelynek a díja 5000 forint.

Túl szép volt, hogy igaz legyen.

4, Az unoka-csalás

Ninety years old grandma talking on a landline phone in the backyard

Ez a csalási forma nem csak Magyarországon, hanem egész Európában „dívik”. Az elmúlt két évben nagyjából 1500 esetről tudunk itthon.

A csalók általában idős embereket hívnak fel azzal, hogy egy közeli családtagjukkal valami szörnyűség történt, és azonnal pénzre van szüksége. Általában a közeli családtag egy barátjának adják ki magukat, és a helyzet súlyosságára hivatkozva sürgősen kérik a pénzt – és sajnos gyakran járnak sikerrel.

A leggyakoribb mese, amivel telefonálni szoktak egy autóbalesetre hivatkozik, amelyben a szeretett családtag ittasan vezetett, és összetört egy több milliós bmw-t, amelynek tulaja nem tesz feljelentést, ha a kár azonnal rendezésre kerül.

A kicsalt kár általában milliós nagyságrendű. 1500 eset. Csak az elmúlt két évben. És ezek csak azok, akik feljelentést is tettek.

LEAVE A REPLY