Az internet telis-tele van ilyen listákkal, és mégis, ezek 90%-a kimerül abban, hogy “tegyél félre egy dobozban napi 100 Ft-t”, vagy “ne használj annyi vizet”. Ennél némileg konkrétabb tippek következnek:

1, Mindig nézz körül a legalsó polcon

Senki nem szeret lehajolni, pedig érdemes. Jelentős összegeket spórolhatsz vele, hiszen köztudott dolog, hogy a boltokban mindig a legdrágább, legmárkásabb termékeket helyezik szemmagasságba.

2, Ne menj éhesen vásárolni

Az ember agya, ha éhes, és kaját lát, rögtön beindítja a “jajjdemegennémezt” folyamatot. Nem érdemes ennek egy szupermarketben kitenned magad, ugyanis borítékolható, hogy össze fogsz vásárolni csupa olyan ételt, amit egyébként eszed ágában sem lett volna megvenni.

3, Amiből lehet, vegyél használtat

A legtöbb terméknek már abban a pillanatban a felére csökken az értéke, hogy átlépte vele a vásárló a bolt küszöbét. Egy néhány hónapos, vagy akár fél éves termék még jellemzően szinte ugyanolyan állapotban van, mint újkorában. Miért ne spórolhatnál akkor azzal, hogy használtan veszed meg?

Egy néhány hónapos okostévé még biztos, hogy tökéletesen működik, és babakocsiból is teljesen felesleges vadiújat venni, arra a rövid időre, amíg az ember használja.

4, Ha már újat is veszel, az interneten vedd meg

Az esetek többségében jóval olcsóbban meg tudod venni az adott terméket az interneten, mint a fizikai boltban. Érdemes árösszehasonlító oldalak alapján válogatni. Fontos kivétel: drága műszaki termékeket nem veszünk noname, Pistike webshopja boltokból, hiába olcsóbb 5-10.000 forinttal. Oké, hogy ő ad rá neked 2 év garanciát, de honnan tudod, hogy ő is létezni fog két év múlva?

5, Ne ragaszkodj mindig a márkákhoz

Rengeteg neves márkára jellemző, hogy nem csak a minőséget kell megfizetned, hanem a nevet is. Ne ragaszkodj annyira hozzájuk! Sok terméknél észreveheted, hogy néhány “noname” márka ugyanazt fogja tudni hozni minőségileg, és mégis, fele annyiba kerül. Jó példák erre a tusfürdők.

6, Telefonszámla

Tudod, miért éri meg a szolgáltatóknak a korlátlan csomagok forgalmazása? Mert az előfizetők elég nagy százaléka nem használja ki!

Csak előfizetünk a korlátlan csomagra, mert belénk van kódolva, hogy mindenből a legjobb, legnagyobb, de nem számolunk. Az előfizetők nagy része még egy átlagos előfizetés árát sem fogyassza le, mégis fizeti a korlátlan csomagot. Te mennyit telefonálsz? Számold ki!

Ezen kívül ha teheted, használj Vibert, vagy Skype-t telefonálásra.

7, Nem feltétlen éri meg, ha főzöl

Családoknál nem kérdés, hogy megéri, ebben nincs vita. De mi van, ha egyedül vagy? Hacsak nem óhajtasz egész hónapban krumplistésztát, meg hasonló kajákat enni, valószínűleg jobban jársz egy kifőzdével. Nagyon korrekt árú, nagy adagokat adó kifőzdéket lehet már találni. Egy emberre amúgy is horror főzni.

LEAVE A REPLY