Hajdú Péter és Sarka Kata élete nem csak Noncsi és Dávidka miatt fonódik össze: komoly bevételű cégek sorsáról is dönteniük kell majd a váláskor. 

Több százmilliós cégbirodalmat mondhat magáénak Hajdú Péter, és (még) felesége, Sarka Kata.

A Frizbi Entertainment Kft. 2007-ben alakult, Hajdú volt a tulajdonosa. Tavaly tavasszal a felét, majd decemberben az egészet eladta. A kft. ötvenegy százalékban tulajdonosa volt Kata cégének, a Magyarország Szépe Kft.-nek is.

“Amikor tavasszal megkeresett az angol cég, már az egész Frizbi Entertainmentet vitték volna, de akkor még csak a felét adtam el. Külföldön akarnak az én műsoraimhoz hasonló műsorokat gyártani, mivel ez egy nagy forgalmú cég, sokat ér a nemzetközi piacon. De annyi különböző cégem és elfoglaltságom van itthon, hogy én ezt már nem tudtam vállalni, maradtam ügyvezető, és végül az egész céget eladtam. Ahogy mondani szokás, nem lehetett ellenállni az ajánlatuknak” – mondta Hajdú a Borsnak. 

A pontos vételárat Hajdú nem árulta el a lapnak, de a cég 2015-ben 1,8 milliárdos forgalmat bonyolított, így komoly értéke van a piacon.

Mivel az óriáscég eladása épp egybeesik a válással, sokakban felmerült a kérdés: Hajdú menekíti a pénzét?

Hajdú egyértelmű választ adott a Borsnak:

hajdu_peter_femcafe_980x480

“Ez egy rosszindulatú feltételezés, csak üzleti megfontolásból döntöttem az eladás mellett. Jelenleg is több közös cégünk van Katával, és a Frizbi Entertainment eladása az ő tulajdonrészét a Magyarország Szépe Kft.-ben nem befolyásolja. A magyarországi munkáimat a jövőben a Frizbi Műsorgyártó Kft.-vel folytatom, és ez a cég lett az 51 százalékos tulajdonos Kata cégében is. Még az eladás előtt váltottunk, nem akartam olyan helyzetbe hozni Katát, hogy a jövőben egy londoni érdekeltségű céggel kelljen egyeztetnie az üzleti ügyeiről”

Hajdú Péter azt is elmondta a lapnak: több közös cége is van Katával, de biztos benne, hogy ezekről békésen meg tudnak állapodni.

Sarka Kata is egészen egyértelműen nyilatkozott a pénzügyeket illetően:

“A szépségverseny örök, 2017-ben is lesz. Az első perctől tiszta köztünk, hogy a szépségverseny az enyém, az én álmom volt, de nem titok, közösen vásároltuk. Most tulajdonképpen ugyanaz a felállás, mint korábban volt, csak máshogy hívják a többségi tulajdonost. Egyébként az anyagi és cégügyek sosem adtak vitára okot köztünk, ezek a legkevesebbek. Úgy hiszem, a válásunknak ezt a részét fogjuk tudni majd felnőttként kezelni “– magyarázta a Borsnak Kata.

 

 

LEAVE A REPLY